Gyászképek

Ha majdan egyszer magányodat érzed,

Csillagok lágy fényét  szomorúan nézed,

Ott leszek, majd veled, s az égboltra lépek,

           Hogy ne legyél magányos, ha csillagokat nézed.     

"Nőnek az árnyak, ahogy fogynak az esték,

Úgy fáj egyre jobban, hogy minden csak emlék.

A Ti szívetek nem fáj, de a miénk nagyon fáj, vérzik,

Mert a fájdalmat csak az élők érzik."

Sír a szél, mert kit szerettünk, már távol.

De ők téged megtalálnak bárhol. Csönd van, megnyugodott a szél.

S halkan a füledbe súgja, akit szerettél benned él!

Vállamat bánat öleli,  lehúzza súlyos ölelés

Szívemet szorítja. marja a szenvedés.

Már csak az éjszaka jó, ha ringat az álomhajó,

S álmaim tengerén suhanó szél hozza emlékek hullámát felém.

Már érezni az ősz fanyar illatát,

Integet a nyár, lassan elhagyja a határt,

A levelek sorra hullanak a fákról,

 Szomorú vagyok én is , mert messze vagy  már  tőlünk.!

Múló magány gyötrõ percei, 

édes álom féltett vétkei. 

Lefolyó könnyek, mik valamit mondanak, 

fájó szívek, mik darabokra hullnak. 

Néma világ, mely megöl és eltipor, 

kínzó fájdalom szívembe hatol. 

Kisírt szemek, bánattal telve, 

vérzõ érzelmek a szívembe temetve!

 

 

 

 

 

Most is látom két szemedet, 

Segítségért könyörög. 

Kevés voltam a segítséghez, 

S, szemed fénye kialudt. 

Öleltem a kihûlt tested, 

Tudtam, nincs már vissza út.

 

 

 

 

 

Egy angyal lettél, ki fentrõl figyel engem.

 

Minden percben velem vagy, követed a léptem.

 

A lelkem eladnám, hogy még szerethesselek

 

Mindenem feláldoznám, csak egy percig ölelhesselek.

 

 

 

 

 

 

Emlékszel mit mondtam? bárhova is megyek

nem hagylak el sohasem...

töröld meg a szemed, súgok valamit neked:

Szeretlek a síron túl is kedvesem! bárhova is megyek

nem hagylak el sohasem...

töröld meg a szemed, súgok valamit neked:

Szeretlek a síron túl is kedvesem!

 

 

 

 

 

(Ha én angyal volnék, óvón hozzád szállnék, minden lépésedre egyenként vigyáznék.)

 

Soha nem múló fájdalommal emlékezem!

 

Nyugodj békében ott, ahol csak jó történhet Veled!

 

Hol nincs égõ fájdalom, csak tiszta önzetlen szeretet!

 

Kihunytak a csillagok, csak egyetlen fény ragyog,

 

szemedé, mit õrzök én, törött szívem rejtekén.

.

Lehajtom fejem, többé már nem kelek fel,

Ha egy sólyom száll az ablakodba, kérlek, ne hajtsd el,

Utolsó emlékem küldöm neked,

Papírra égetve, mennyire szerettelek.

 

 

 

 

 

 

"Csak addig volt jó nekem míg karomban éreztelek, de elmentél hirtelen.

Itt hagytál egyedül a sötétben, s már nem érzek mást csak végtelen ürességet.

Szomorúságot és keservet, mély fájdalmat szüntelen.

Sosem múló pillanatot mi lelkembe mar, átható gyászt ami örökké tart.

Nappalom-éjjelem ugyanúgy éget, kínoz a tudat... miért mentél el?"