Idézetek virágok gyertyákkal.






„Valahol messze sír egy hegedû,
tücsök dalol hozzá kíséretül.
Úgy fáj a hang...vajon ki szomorú:
én csupán, vagy aki hegedül?





Éjfélt ütött az óra...rejtve, lopva
jó volna most egy hárs alá kiállni...
fátylas szemekkel elnézni a holdat...
és várni...várni...várni...”





Mi lehet gyógyír fájó sebeimre,
bánattal megtûzdelt szenvedéseimre,
mit tegyek ha beborít engem a gyász,
ez a sötéten komor végzetes nász?





Imára kulcsolt remegõ kezekkel,
könnyel áztatott szomorú szemekkel,
Istent kérem hallja meg jajszavam,
hallja meg lelkem mekkora gyászba van.





Nyílnak a virágok pompázó kertekben,
bánatvirág nyílik régóta a szívemben,
fekete rózsák gyökeret eresztettek,
ezek tüskéi folyton megsebeznek.





Emlékek suhannak a szellõ hátán,
hangok és arcok itt hagytak árván,
szeretõ ölelések melyek elmaradtak,
lettek lakói rideg kriptafalaknak.
Temetõkben kóborló szomorú lélek,
mióta elmentél árván így élek,
nem találom helyem ezen a földön,
emléked virágát könnyemmel öntözöm.





Elmegyek, mert el kell mennem...
Hogy elköszönni sem tudtam... sajnálom,
Tudjátok, kiket szerettem
A síron túl is örökké...imádom!
Elmegyek, mert el kell mennem...
Vár rám az ismeretlen... hosszú álom
Míg éltem szívem és lelkem
Néktek adtam... hát ne fájjon halálom!




























































