Versek idézetek gyertyák virággal.

Fáj még a szó, fájnak a percek, az évek,

A szívemet nyomja, mikor a múltba nézek,

Könnyeim hullnak, a párnára borulva

Sírok egy végtelen könyvet lapozva.

„Children of Distance”

„Újra a régi helyen jártam. Azon a füvön, melyen Veled jártam. Néztem egyedül a csillagokat, akárcsak régen a Te arcodat. Olyan régen volt már, tovatűnő emlék, boldog vissza-visszatérő kacér kép. Úgy fáztam az éjszaka csöndjében, úgy vágytam ölelésedre, mint még sohasem. Magányosan néztem a csillagokat, s sírva suttogtam: Gyere vissza…”

„Túl sötét lett a nappal és túl sötét az este is,

A valóság túl szomorú az álomvilág meg hamis,

Elfutnék az emlékek elől, de nincsen hova,

Hisz Ő az, akit nem fogok elfelejteni soha.”

Imára kulcsolt remegő kezekkel,

könnyel áztatott szomorú szemekkel,

Istent kérem hallja meg jajszavam,

hallja meg lelkem mekkora gyászba van.

Elmúlik minden egyszer véget ér,

Nem mondtál semmit, csak szó nélkül elmentél,

Látod itt vagyok, minden nap várom, hogy újra visszatérj

Egy gyertyaláng megidéz egy lelket,

csak egy láng,de felidéz sok szép emléket.

Nincs hangja,nem beszél,nem zenél,

de a hang jó a lelkedhez,s szavak nélkül is beszél.

Ülök csendben némán a sírodnál,

nem hiszem el ,hogy odahaza ,már nem vársz rám!

Lehet ,hogy rémálom csupán,,,s ha kinyitom az ajtót,

ott állsz előttem,,,

s azt mondod,,,MEGJÖTTEM!!!!!

Visszaadom tested

pihenj hát kedves

Álmodd azt a csendben,

hogy szép volt ez a világ

Érzem ,hogy itt vagy,

még most is velem,

Bennem élsz tovább,

míg dobog a szívem

Szívünkbe markol az emlékezés, kedves arcod mindig bennünk él,

Időnk szabott, óránk száma kevés, e nap a tiéd, előttünk a tél.

Hogy nem lehetsz velünk, ma is fáj, nélküled üres a mozdulat.

lelkedet őrzi a ködös táj, Veled száll tovább a pillanat.

Fáradt szívem hangosan dobog,
Emléked árnya, még mindig itt lobog.
Szél hozta húrokon, felsír egy dal,
Minden ritmusa szívembe mar.
Megfáradt szívem hangosan dobog
Te érted... ki hiányzik nagyon
Kit az idő múlásával sem feledek
S, arra hogy mennyire szerettelek.
Bennem most a magány dalol...
Mert te már messze vagy...távol valahol...

Gyertya gyullad meg minden nap,
Nélküled hideg és nyugtalan.
Önmagam soha nem leszek,
Semmiben immár nem hiszek.
Elfelejtettem élni már,
Szívemben nem lesz többé nyár.

Egy napon várni fogsz, s újra velem leszel,
Te leszel majd az, ki engem felemel.
Már nem sírok, látod? Elengedlek hát,
Mert tudom, hogy ott fent egy szebb világ vár!