Gyászképek

Képgalériák

Versek gyertyák virágok.

A titokzatos égben vagy talán,

Mi némán felnézünk, s a szívünk fáj.

Sírunk, pedig Te most fenn az égben,

Már rég pihensz angyalok ölében.

Nekünk most mennünk kell tovább,

De szívünkben vagy, s gondolunk Rád

Elment csendesen, zajtalan,

Mosolygó arccal, némán, hallgatag.

Elnémult, sivár üres a helye,

Az élet derű elszállott vele.

Utána sóhaj, égő könny fakadt,

Mint árny csupán az emléke maradt.

Elvitt magával örömet, mindent,

Elment, örökre elment.

Dermedt, fagyos reggel csendesebb a világ,

Az asztalon fényképed, fehér gyertya, virág.

Rád gondolok most is, széttépett lélekkel.

Örök fájdalommal, örök szeretettel!

Múló magány gyötrõ percei,

édes álom féltett vétkei.

Lefolyó könnyek, mik valamit mondanak,

fájó szívek, mik darabokra hullnak.

Néma világ, mely megöl és eltipor,

kínzó fájdalom szívembe hatol.

Kisírt szemek, bánattal telve,

vérzõ érzelmek a szívembe temetve!

Ha felnézek az égre, az Õ arcát látom,

Mintha mosolyogna, s enyhül aggódásom.

Látom a csillagok közt, fényesen ragyog.

Csak azt sajnálom, hogy én nem vele vagyok.

Lennék inkább százszor vele, odafönn az égben, Mint idelent nélküle, az örök szürkeségben.

A színek itt megkoptak, minden élettelen,

Nélküle nincs öröm, a bánatom végtelen.

Ez a legnagyobb fájdalom, mi engem érhet. Istenem! Segítsd õt, csak arra kérlek!

Légy vele, óvd, vigasztald, öleld át helyettem, Istenem! Te tudod mennyire szerettem!

Fáj még a szó, fájnak a percek, az évek,

A szívemet nyomja, mikor a múltba nézek,

Könnyeim hullnak, a párnára borulva

Sírok egy végtelen könyvet lapozva.

„Újra a régi helyen jártam. Azon a füvön, melyen Veled jártam.

Néztem egyedül a csillagokat, akárcsak régen a Te arcodat. Olyan régen volt már, tovatûnõ emlék,

boldog vissza-visszatérõ kacér kép. Úgy fáztam az éjszaka csöndjében, úgy vágytam ölelésedre,

mint még sohasem. Magányosan néztem a csillagokat, s sírva suttogtam: Gyere vissza…”

Kereső

Belépés

Linkek

Oldalak

0.013 mp