Gyászképek

Nézz fel, álmok az égen, fénylő csillagok,

Ott él ki elment innen, de el nem hagyott!

 "Álmok, emlékek szép szavak,

Minden ami a múltból megmaradt.

Fájdalom az úr, a szív nem felejt,

Csak tűr és remél, hátha a múlt csodája visszatér."

Álmodnak mélyen a lelkek, lábujjon lép el a hajnal,

Csend visszhangzik és időtlen fény lobog földön és égen.

Ma új nap és új remény éled, s bár pislog az álmos világ,

 

a reggel harmatos könnyel mosolyt szül: Emléket ébreszt...

 Megpihenni tértél most már végleg.

Lelkedre angyalok vigyáznak régen.

Emléked ott él szerető szívekben.

 

S új életre keltél az emlékezetben!

   Minden embernek a lelkében dal van,

és a saját lelkét hallja minden dalban,

 és akinek  szép a lelkében az  ének

Az hallja mások énekét is szépnek.

 

/Babits Mihály/

Nézz fenn az égen, ragyognak a csillagok.

Hullanak a könnyeim tudod, hogy fáj nagyon.

Ha itt lennél kérdeznéd mi bajom?

 

Csak annyit mondanék HIÁNYZOL NAGYON!

Beszélnék, de a  hang torkomban reked.

Oly sok szép szót gondoltam  Neked.

De csak hallgatok.

 

Nem akarnak formálódni a mondatok.

Mit érzek? Mondanám, de nincs rá szó.

Olyasmi ez, mi  nem kimondható.

Mert szavakkal elmondani nem lehet,

Mily mérhetetlen a Szeretet,

 

Mit irántad érzek.

Megállt az idő, oly csendes az éj,  halk szavú tündér az életről mesél.

Szomorú ódája bús és lázadó... Ezt hallgatni jó, de  szívet fájdító.

Valaki most sír, egy könnycsepp csordul . 

Az én arcomon is egy bús lassan elindul...  Nagyon -Nagyon HIÁNYZOL.!

Távoli fényben felragyog az arcod, nézem, ahogy hulló csillagként

átsuhansz az égen, s szívemben megpihensz, nem kell már félned,

 

bennem élsz tovább, és én őrzöm a fényed...

Hiába mentél más hazába, itt minden olyan, mintha visszavárna.

Ha ránk gondolsz, a  messze égi partról,

 

Szinte hisszük most is élsz...csak alszol !

Kinyújtom a kezem, de csak a semmit fogja,

Itt vagyok látod, térdre rogyva.

Nehéz kövekként hullnak rám az elsárgult levelek,

 

S viszik magukkal mind, a kristály kék könnyeket.!