Idézetek virágok gyertyák.





Ülök a szobádban, és rád gondolok,
Elmennék hozzád, de nem tudok.
Gyönyörû szép hely ahová költöztél,
Mégis minden este hazavárlak én.





Megtennék mindent, ha tehetném,
Az életemrõl is lemondanék én.
Csak még egyszer velünk lehetnél.
Csak még egyszer megölelhetnél





Elmondanám neked mennyire , szeretlek
Szívem minden dobbanásával rád emlékezek.
Kereslek, kutatlak itt a világba
De majd megtalállak az örök hazában.





Két kezem összeteszem S a jó Istent úgy kérem,
Akit szívem nagyon szeret, Adja vissza nekem.
Megtanultam éjeken át, remegni,és félni,
én Istenem,jó Istenem,nélküle nem tudok már élni.
Térden állva fohászkodom,fordulj felém Istenem,
add vissza,mert nélküle szenvedés az életem!!





Van egy út, melynek kapuját õrzi a bánat,
Könnyû ide belépni, de nincs kijárat.
Csak a szél hangja töri meg a temetõ csendjét,
Fejembe bekúszik egy borús emlék.
Te voltál az életem, az álmom
Te voltál minden boldogságom
Amíg élek, örökké szeretlek,
Hiányzol nagyon, soha nem feledlek





Mily csendes, s nyugodt egy hely,
Végtelen béke, s egyben, siralomhely...
Mennyi s megannyi sírhalom,
Ahol béke,van s nyugalom...





Gyönyörû-szép síron nõtt, virágok,
Jelzik egy békésebb, ismeretlen világot...
Nincs gyûlölködés, nincs harag!
Béke van, csend... a gyász, marad...





Halkan lépkedek, temetõben járok,
Lehajtom fejemet, csodára várok.
Virág boritja sírodat, csendes imák szólnak,
Rég meghalt álmokat esõcseppek mosnak.





Csend kíséri léptem, az idõ megállt,
Csak az ég felettem s alattam a világ.
Rám csak a magány vár, s angyalok néma könnye
Lelkemmel fájón száll a hideg anyaföldre.




Egyedül vagyok, már nem vagy itt velem,
Sírnak az angyalok, lelked szél szárnyán lebben.
Csak némán lépkedek angyalok könnyében,
Féltve õrizlek szívem közepében.

















































































