Virágok versek gyertyák





Ő benned él tovább, míg Te is élsz,
Emléke mindig fáj és örökre elkísér.
Sírj hát, mert ez nagyon-nagyon fáj,
Fáj az a kép, mit belül csak te látsz.
Szeretgetnéd, simogatnád, de nem lehet,
Könnyekkel öntözöd fájó emlékeket.





Elmentél, mielőtt felkel a nap,
Nem érinthette napfény sápadt arcodat.
Elcsitult a madárzaj, a fák hallgatnak,
Mélységes űr maradt utánad.
Elmentél oda, ahol minden végtelen,
Fájdalmat hagytál itt a lelkemben.
Nem nyílik már szemedben fényvirág,
Hangod sem hallom többé már. Könnyeim gyászolnak,
Ajkamon fájdalmas dal kél, viszi, röpíti utánad a szél.





Én is voltam egyszer boldog, nagyon rég...
Oh, ha újra önfeledten nevetnék!
De szívemben nem lakik már boldogság,
Pedig ízét oly szívesen kóstolnám!
Én is voltam egyszer boldog, de elmúlt...
Ajkamon a vidám kacaj elnémult.
Gyászos csend kíséri most már lépteim,
S szívem egyszer-egyszer csendben sír.





Mögötte vagy te az időnek,
a tájnak,a csöndnek...mindennek.
Mert a szívemben vagy, csakis ott,
emléked feledni soha nem hagyott.
Minden gondolat mögött, mert tudom,
az emlékezés a legfőbb....hatalom!





Két kezem összeteszemS a jó Istent úgy kérem,
Akit szívem nagyon szeret,Adja vissza nekem..
Megtanultam éjeken át,remegni,és félni,
én Istenem,jó Istenem,nélküle nem tudok már élni.
Térden állva fohászkodom,fordulj felém Istenem,
add vissza,nekem mert nélküle szenvedés az életem!!





"Ülj le egy percre, s gyújts egy gyertyát,
Gondolj most arra, ki fentrõl vigyáz rád.
A halállal a létnek nem szakad vége,
Emlékezz Rá, s veled marad örökre."





...Hiányzol!
Hiányzik veled az élet.
Álmatlan éjszakákon
magamnak mesélek.
Baldachinos ágyba
fektet a pillanat,
s csak képzelem, hogy karjaid
újra ringatnak....






Hordozzuk fájdalmainkat, ki tudja meddig még
Nincs megírva sehol, hol, s mikor lesz a vég,
Szeretet gyertyám lángja mindaddig ég,
Amíg el nem szólít a magasságos ég!

























































































